„A kompozíció közepe érdektelen.” Ezt halljuk, amikor belépünk a kiállítótérbe, amely első pillantásra üresnek tűnik: csupán egyetlen izzó lóg a mennyezetről, amely egy ütemre vibrál a művész hangszóróból szóló hangjával. „Ne maradj túl sokáig egy helyen… ha nem előre haladsz, akkor hátra” – folytatja a hang. Tony Oursler egy izzó titokzatos, költői monológját suttogja; szavakat és szófordulatokat árnyékokról, színekről, kontrasztról, fényintenzitásról, energiáról, valamint a fény és a sötétség, a nappal és az éjszaka elválasztásának képességéről.

Tony Oursler munkái gyakran foglalkoznak a technológia és az emberi észlelés kérdéseivel, és sűrűn tartalmaznak természetfeletti, pszichológiai és popkulturális elemeket. Ez a mű az 1990-es években Oursler által készített számos Beszélő lámpa (Talking Light) egyike, amelyek mindegyike a művész imitáció, ismétlés, mágia, rejtély és a hétköznapi emberi felfogáson túli tapasztalatok iránti érdeklődését vizsgálja. Bár ezek a művek eleinte az emberi alakhoz voltak kötve, a technológiák révén idővel önálló automatákká alakultak át, olyan humanoid entitásokká melyek már nem hasonlítanak az emberi alakhoz. A művész ebben a munkában is a végletekig fokozza a mozgókép redukcionista jellege iránti régre visszanyúló érdeklődését, hiszen a mű az alapjául szolgáló technológia materialitásán túllépve, a mű pusztán hangból és fényből áll.

(Szalai Borbála)