Két speciális színszűrős üvegkorong lóg a mennyezetről. Ezek a látható fény spektrumának csak egy-egy bizonyos tartományát engedik át, a többi fényt visszaverik. Ennek eredményeként a falakra komplementer színfoltok vetülnek, amiket a térben mozogva mindig más színűnek látunk, így a mű azt is érzékelhetővé teszi, hogy az egyes színek érzékelése egyénenként változó. Az affordancia elmélete, amelyet James J. Gibson pszichológus vezetett be 1977-ben, a tárgyak által felkínált lehetőségeket kapcsolja össze az adott organizmus számára rendelkezésre álló cselekvési lehetőségekkel. Az elmélet szerint a dolgok látása nem mást jelent, mint hogy észleljük, hogyan tudunk közöttük mozogni, és mit tudunk velük csinálni. Gibson A vizuális észlelés ökológiája (The Ecological Approach to Visual Perception)(1) című könyvében kifejtett elmélete az affordanciákat úgy definiálja, mint egy adott cselekvőhöz kapcsolódóan (és ezért annak képességeitől függően) a környezetben rejlő cselekvési lehetőségeket. Gibson azt állítja, hogy a fejlődés motorja a környezeti affordanciák és az azokat észlelő ún. motivált emberek közötti komplex interakció, és hogy az ember úgy vesz részt a világban, hogy az összetartozás érzetét kialakítva a világban való létezésével teremti meg saját világát.

Olafur Eliasson életművének jelentős részét teszik ki a „másként látást” célzó optikai eszközök. Mozgás, vetítések, árnyékok és tükröződések segítségével Eliasson láthatóvá teszi a korántsem magától értetődő kapcsolatot észlelés és tudás között, miközben az affordanciáknak értelmezhető eszközök alkalmazásával a mozgó testben és az észlelő elmében rögzíti a cselekvőképességet. Ezek az installációk vizuális segédeszközök, afféle protézisek segítségével bonyolítják és rendezik újra észlelésünket és térbeli tapasztalatainkat.

(Szalai Borbála)

(1)James J. Gibson: The Ecological Approach to Visual Perception [A vizuális észlelés ökológiája] (Boston: Houghton Mifflin, 1979), különösen: 8. fejezet