NICOLAS SCHÖFFER

MűvészNicolas SCHÖFFER: Mayola (1958)

Nicolas SCHÖFFER

https://www.schoffergyujtemeny.hu/

A fény nem csak egy kiváltságos anyag: alapvető elem. Fény nélkül nincs vizuális hatás, nincs kommunikáció.

Mayola (1958)

35mm-es filmről készült digitális kópia
Rendezte: Henry Gruel, zene: Tom Dissevelt
3 perc

A Kalocsáról származó, 1936-tól haláláig Párizsban dolgozó Schöffer Miklós (Nicolas Schöffer) a statikus háromdimenziós szobrászati formát az idő és a mozgás negyedik dimenziója felé megnyitó művészeti médium létrehozásának szentelte. A vezérlés tudományának a visszacsatolással, a nyitott és zárt rendszerek önszabályozásával és az információfeldolgozással kapcsolatos elméleteire támaszkodva lefektette a kibernetikus művészet alapjait, amelyet később városi léptékekre alkalmazva, az életszervezéshez szükséges esztétikai élményként is kiterjeszthetővé kívánt tenni. Schöffer 1948-ban kezdett el foglalkozni a szobrászatot a virtuális környezet részévé emelő térdinamika koncepciójával, majd 1957-től a környezetet elanyagtalanító „luminodinamikus” szobrokat konstruált (a fény, a zene, a film integrálásával), 1959-től az időt tette meg kinetikus szobrai kiindulópontjává, ami az egymáson elforduló és meghatározott ritmus szerint fényt kibocsátó alkatrészekből összeállított ún. „kronodinamikus” műveket eredményezett. A Brüsszeli Világkiállításon 1958-ban mutatták be a művész Spatiodynamisme című filmjét, és röviddel ezt követően készítette el a Philips támogatásával azt az itt látható mozgóképet, amit fénydinamikai kísérletei dokumentációjaként alkotott meg. A képernyőre folyamatosan betörő absztrakt színes formák szűnni nem akaró átalakulásával Schöffer szinte hipnotizálja a nézőt. A kromatikus vízióként megfogalmazott lírai fényjáték varázslatát még fokozni is tudta azzal, hogy a jazz és az elektronikus zene fúziójának a mesterét, Tom Disseveltet kérte fel, hogy a képi világot a holland zenész Orbit Aurora című szerzeménye kísérje. Schöffer szintén a Philips vállalat számára készítette el feltehetően a világon a legelső kibernetikusan működő alkotást, a CYSP 1-et (1956), ami egy elektronikus agyat is tartalmazott és a szobor interaktívan viselkedett az őt érő környezeti hatásokra, figyelembe véve a nézők reakcióit is. A kibernetikus szobrászatban rejlő új esztétikai lehetőségek kiaknázásáért nyújtott erőfeszítéseiért Schöffert 1968-ban a Velencei Biennále fődíjával jutalmazták.

Nicolas Schöffer (szül. Schöffer Miklós, 1912, Kalocsa – 1992, Párizs) a statikus háromdimenziós szobrászati formát az idő és a mozgás negyedik dimenziója felé megnyitó művészeti médium létrehozásának szentelte, lefektetve a kibernetikus művészet alapjait, amelyet később a városi környezetre is megpróbált kiterjeszteni. 1948-ban kezdett el foglalkozni a szobrászatot a virtuális környezet részévé emelő térdinamika koncepciójával, majd 1957-től a fény, a zene, a film integrálásával a környezetet elanyagtalanító „luminodinamikus” szobrokat konstruált, 1959-től pedig az időt tette meg kinetikus szobrai kiindulópontjává, ami az egymáson elforduló és meghatározott ritmus szerint fényt kibocsátó alkatrészekből összeállított ún. „kronodinamikus” műveket eredményezett.

A FÉNY FORRADALMA KIÁLLÍTÁSMűvészek

KAPCSOLAT

NYITVATARTÁS

HELYSZÍN

SAJTÓ

AJÁNDÉKUTALVÁNYOK

IMPRESSZUM