A magyar származású, életművét Franciaországban kiteljesítő Victor Vasarely a kinetizmus név alatt nemzetközi irányzattá szerveződő absztrakt geometrikus művészet kulcsfigurája volt. Műveinek jellegzetes stílusa az 1960-as évek közepén op-art néven robbant be a köztudatba, egy rendkívül népszerű divathullámot indítva el. Ennek kiindulópontját Vasarely a fekete és a fehér ellentétére épülő, rácsszerű kompozíciói jelentették. Ezek a vonalak eltolásával, elhajlításával teremtették meg a síkból kiugró mozgás, kidomborodás, hirtelen megduzzadás vagy behorpadás illúzióját. A világos és a sötét ellentétéből adódó abszolút kontrasztot Vasarely az időben és térben lejátszódó képi folyamatok látszatának a megteremtésére használta fel. Optikai kísérletei rávezették arra, hogy a négy oldalán lezárt sík képfelülethez hozzárendelje a mozgás képzetét. Módszerét az egymás fölött elcsúsztatott síkok sztereoszkópikus látványából szervezett művein kezdte el először alkalmazni, melyeket plexi- vagy üveglapokból szerkesztett. Ezek a legelőször 1955-ben kiállított ún. „kinetikus mélykompozíciók” valóságos térélménnyel párosultak. Kiaknázva a fénytörés és a tükröződés fizikai törvényszerűségeit, két egymásra vetített azonos absztrakt minta interferenciájával folyamatos átalakulásában lévő térbeli kollázsok jöttek létre, melyeket a néző mozgása keltett életre. A művész itt látható objektjei a fény által modulált sík felületek plasztikai lehetőségeiben rejlő kreatív szemlélet hordozói.

Orosz Márton