Az idő legújabb cáfolata (2006) műfaji (avagy mediális) megnevezése szerint fényinstalláció, ami legalábbis trükkös, ha nem kifejezetten félrevezető. Várnai ugyanis nem csak fényeket installált a falakra, hanem egy komplex berendezést is a térbe. Az idő legújabb cáfolata nem pusztán vetített képek sora, hanem egy tükrökből és lencsékből álló képalkotó berendezés is, amely Várnai „kísérletében” egy hagyományos óra számlapját bontja részekre, mégpedig meglepő módon. Az egymásra következő képek ugyanis nem lineárisan, a maga folyamatosságában bontják fel az időt és az óra számlapját. A tizenkét tükrözött képen szinte véletlenszerűen ugyanakkor gondosan megtervezetten hol itt, hol ott bukkan fel az óra mutatója. A képi kollázs afelé mutat, hogy Newton és az Úristen abszolút idejét cáfolja, miközben maga a berendezés nemcsak az időt relativizálja, de a tudományos képalkotás abszolútumát is. Jorge Louis Borges meglehetősen sokat foglalkozott az idő múlásával és filozófiai leírásaival. Egyik témába vágó esszéje éppenséggel Az idő újabb cáfolata címet viseli. Várnai művei hozzásegítenek ahhoz, hogy a preszokratikus filozófia apóriái, a zen buddhizmus paradoxonai, valamint a modern kozmológia Nagy Bummja az idő mentén összegződjenek Borges költészetében. Várnai a Kiscelli Múzeum templomterében állította ki először saját cáfolatát a tőlünk független, objektív időről. Az idő mérése maga a par excellence tudományos probléma. A prózai hétköznapok szerepét tehát egyáltalán nem szabad lebecsülni a tudományokban és a művészetekben sem, és ezt ugyanolyan szemléletesen bizonyíthatják Einstein órái, mint Várnai nyomtatott karakterei.

(A művész nemcsak amatőr csillagász és muzsikus, hanem profi nyomdász is.) Az idő legújabb cáfolata azt reprezentálja, hogy a művészet manapság miként is lelhet otthonra a Tudomány, a Vallás, a Gazdaság és a Hétköznapok bonyolult útvesztőiben, hogy egy-egy alkalommal, egy-egy műtárgyban és egy-egy vonatkoztatási rendszerben ritka pillanatokká dermedhessen.