A Topia egy luminokinetikus installáció, ami Leon Battista Alberti reneszánsz-kori építész a valóságra nyíló ablakként értelmezett enyészpontos perspektívájának szellemi hagyományát idézi meg. A mű arra törekszik, hogy a manapság mindenki által használt, poszt-kinematikus vetítővásznakként értelmezhető digitális képernyők virtuális ablakaiból feltáruló kétdimenziós világot egy színpadszerű térbe helyezve, szobrászati eszközök segítségével, egy plasztikus dimenzióban jelenítse meg. A képernyő fogalom etimológiájában az idők során végbement változásokat figyelembe véve Szakács műve az eredetileg építészeti funkcióval bíró képernyő történeti kontextusából merít, amikor a képmegjelenítő eszköz eredeti rendeltetésére hivatkozva a nézőt egy olyan „képernyőtérbe” invitálja, amelyben a látható, de kézzel nem kitapintható felület a térben hömpölygő ködre vetítve mint láthatatlan fal mutatkozik meg. Ez az új képernyő valójában egy immateriális interfész, ami a digitális technológiák segítségével jön létre, de egy fizikai környezetben manifesztálódik. A fényfal egy függönyt idéző jellege a „képernyő” laposságát hangsúlyozza, míg a világoskék szín a manapság mindenütt jelenlévő LED képernyők jellegzetes színtartományát juttatja eszünkbe.

Szakács Zalán (1992, Marosvásárhely) posztdigitális művész, aki konkrét médiaelméletekre reflektáló audiovizuális környezeteket hoz létre a fény, a tér és a hang segítségével. A művészet interaktív és immerzív területein végzett munkája konceptuális megközelítésre épül, alkotásai középpontjában az emberi érzékelés különböző aspektusainak vizsgálata, a tájékozódásra és a percepcióra irányuló készségek esztétikai problémái állnak. Médiaarcheológiai kutatásai során történelmi technológiákat fedez fel és azokat a kortárs művészet kontextusában tölti meg új jelentéssel.