Kinek szólnak azok a rádiójelek, melyeket nem dekódol senki?

A Back-and-forth című mű eredetileg a hollandiai Vlieland szigetére készült, helyspecifikus installáció. A művész felfedezte, hogy szabálytalan időközönként, mégis egy pontos menetrend szerint erős elektromágneses jelek haladnak át a szigeten. Később rájött, hogy a jelek a Német Meteorológiai Központból (Deutscher Wetterdienst) sugárzott tengeri időjárási térképek (Weatherfax vagy WEFAX) adatait közvetítő rádióhullámok. A különböző területekre és adatokra fókuszáló előrejelzéseket az 1940-es évek óta sugározza a hamburgi központ. Ez a technológia mára azonban teljesen elavulttá vált, egyrészt mert a hajókon már nem található meg az a faxhoz hasonló nyomtató, amely képes fogadni és dekódolni ezeket a rádiójeleket, másrészt az adatok ma már az interneten bármikor könnyen hozzáférhetők. A mű a szigetről származó holland térképésznek és meteorológusnak, Nicolaas Kruiknak (1678–1754) is emléket állít. Kruik volt az első, aki grafikusan ábrázolta az időjárási adatokat, és ő vezette be a mai időjárási térképeken használt szimbólumok előfutárainak tartott jeleket.

Az installáció a sziget homokjába rajzolta a rádiójeleken fogott előrejelzéseket, melyeket az adott pillanat időjárásától függően elfújt a szél, elmosott az eső vagy átrajzolt egy következő térkép. A Back-and-forth budapesti változatában a gép az Északi-tenger felszíni hőmérsékletének a következő hétre vonatkozó meteorológiai térképét rajzolja fel 12 óra alatt.

Sébastien Robert műve a rádiójeleken közvetített meteorológiai térképek tünékeny archívuma, mely előre jelzi a jövő időjárásának alakulását, de a folyamat lassúsága és illékonysága okán el is lehetetleníti azt.