A két projektorral végzett, szimultán vetítés egy térbe kihajtogatott mozgóképként értelmezhető, ahol a különböző képi együttállások különleges formai és asszociációs változatokat eredményeznek – olykor harmonikusan egymásra rímelve, máskor pedig interferálva egymással. Az installáció a fény, a vetített kép tértranszformációs képességét aknázza ki, és jelentésrétegei a térbeliség és a képiség kölcsönhatása köré szerveződnek, amely mögött mediális transzformációk és perspektivikus torzítások egész sora áll. A digitálisan generált látványt analóg beavatkozásként egészítik ki a vetítési felület alakjából fakadó vetett árnyékok, melyek így képszervező elemmé válnak – utalva arra, hogy a képek azzal egy időben, hogy információt hordoznak, másokat szükségszerűen kitakarnak vagy „árnyékban” hagynak. A vetített mozgóképek hagyományos egynézetűsége helyett itt a néző pozíciójától függően eltérő látványtöredékeket érzékel, így nézőpontja megváltoztatásával lehetősége nyílik a képi és a téri elemek teljes feltérképezésére.

Bencsik Barnabás