Amikor a vetítés ködös lombkoronáit nézzük, kifelé vagy befelé fordítjuk tekintetünket?

Judith Röder művei az üveg fizikai, esztétikai és metaforikus tulajdonságait vizsgálják, az üveg áttetsző tulajdonságaira és fényszűrő képességére összpontosítva. Mindkét műve a természet, a víz és az erdő csendes képeit használja az emberi vágyakozás és önvizsgálat metaforájaként, az erdőt a meghatározhatatlan vágyakozás terévé változtatva. A köd által eltakart fák ábrázolása olyan határteret hoz létre, ahol a néző tekintete az anyagi és az immateriális érzékelése között ingadozik, tükrözve azt az élményt, amikor egy természeti környezetben elmerengünk és elveszünk saját gondolatainkban. Röder munkája lassú, meditatív megfigyelésre invitál, lehetővé téve a nézők számára, hogy belemerüljenek a fák lombkoronája fölötti pára és köd szelíd mozgásába. Azáltal, hogy ezeket a természeti jeleneteket üvegrétegeken és vetítésen keresztül mutatja be, olyan távolságot teremt, amely paradox módon közelebb vonzza a nézőt, és mély, szinte meditatív azonosulásra ösztönzi a látvánnyal.

Bencsik Barnabás