A FÉNY FORRADALMA A FÉNY FORRADALMA A FÉNY FORRADALMA
A FÉNY FORRADALMA A FÉNY FORRADALMA A FÉNY FORRADALMA
BATTHA GÁSPÁR: Két forma
Fényinstalláció (üveg-fém konstrukciók, projektor)
Battha Gáspár Két forma című fényinstallációja két platóni szilárd test, a kocka és az oktaéder különös párbeszédére épül. Mindkét esszenciális forma egyenlő sokszögekből áll, és úgy kerültek egymás mellett elhelyezésre, hogy a geometriai törvényszerűségeken alapuló látási illúzió használatával próbára tegyék a néző percepcióját. Az üveglapokból összeállított oktaéderre feszített tömör kocka és az átlátszó négyzetekből álló mértani test egyik sarkára húzott oktaéder az előre programozott megvilágítási szekvenciáknak megfelelően – a két alakzat méretbeli átskálázásával létrehozott tükörképeként – válik láthatóvá. A geometriai alapformák élén végigfutó fény, ami kirajzolja, majd el is tünteti az installációt alkotó elemeket, egy időben kódolt rendszerben nyer értelmet. A térbeli tömegek illuzórikus megtapasztalása Battha művében egy különös dimenzióugrással párosul, ami a fényt elnyelő üvegfelületeken tükröződő geometriai formák folyamatos rekurziójából adódó vertigo-hatásból és ennek ellentéteként a testek élét kirajzoló fénysugarak pontszerű és vonalas kiterjedéséből adódik.
Battha Gáspár (1988, Budapest) alkotói gyakorlatának a fókuszában a művészet és a tudomány határterületeinek a tanulmányozása áll. Matematikai alapokra helyezett pragmatikus gondolkodását és az optikai illúzióval folytatott kísérleteit a geometrikus formaképzésből kiinduló vizuális kutatásokkal szintetizálva gyakran építészeti léptékű fényinstallációkat hoz létre.