A Kamra II. és Kamra III. két rejtélyes, furcsa felületű, űrkapszula szerű tárgy. Mintha pályájukat elhagyva egy másik korból vagy a világűrből érkeztek volna. Ezek a szobrászati alkotások arra késztetik a nézőt, hogy megkérdőjelezze, mit is lát: relikviákat, tárolókat vagy valami egészen mást?

A különös űrkapszulák egyikének közepébe kerek tükör van ágyazva, amely egyszerre torzítja és kiterjeszti a látómezőnket, ahogy a tárgyhoz közelítünk. Ez a vizuális trükk azt tükrözi, hogy az ismeretlennel találkozva hogyan torzulhat a valóságérzékelésünk.

Schulzek az Oumuamua névre keresztelt titokzatos csillagközi objektumból merít ihletet, amely 2017-ben haladt át Naprendszerünkön, és amelyet a létező tudományos kategóriákkal sem üstökösnek, sem aszteroidának nem lehetett besorolni. A kiállított kamrák ugyanígy szembemennek az efféle egyszerű meghatározásokkal. A „kóbor bolygók” juthatnak eszünkbe róluk, olyan égitestek, amelyek az űrben magányosan sodródva egyetlen csillag körül sem keringenek.

Schulzek szobrai űrszemétre is emlékeztetnek: az emberi technológia törmelékeire, amelyek a Föld körül keringnek, vagy ragyogó darabkákként zuhannak vissza bolygónkra. Azoknak a kísérleteknek a melléktermékei ezek, amelyek során az emberiség nyomot próbál hagyni az űrben, csakhogy közben el is veszíti az irányítást e nyomok felett.

A Kamra sorozat azt vizsgálja, hogy a kozmikus objektumok – mint „váratlan üzenetek egy képzeletünket túlszárnyaló világból” – hogyan gyakorolnak rendszeresen hatást bolygónkra. Adatközpontjaink, algoritmusaink és tudományos berendezéseink ellenére mégsem vagyunk képesek mindent kontrollálni. A természet továbbra is kiszámíthatatlan erő marad.

(Bencsik Barnabás)