Az Alpha Omega egy vitrinben elhelyezett űrhajós sisakot mutat be, amelynek plexijén – a „Pepper szelleme” nevű optikai illúziónak köszönhetően – csimpánzok tükröződnek. A csimpánzok kísértetszerű alakjai tapogatják, kopogtatják a sisakot; óvatos, kíváncsi mozdulataik azt az ősi, ösztönös kíváncsiságot idézik, amely a kezdetektől kíséri az emberiséget. A sisak belsejében, alig kivehetően, egy emberi koponya árnyképe sejlik fel – memento mori –, amely az alkotást a halandóság elkerülhetetlen tényéhez köti. A múlt és a jövő, az élet és a halál egymásba játszó képei vizuális rejtvényt alkotnak. A kezdet és a vég motívumai összekapcsolódnak az ismeretlennel való első tétova ismerkedéstől a világűr felé irányuló, grandiózus ambíciókig. 

A mű egyszerre ünnepli és kérdőjelezi meg a felfedezés iránti vágyat, annak kockázataival, gőgjével, tévedéseivel és dicsőségével együtt. Az Alpha Omega így nemcsak az emberiség csillapíthatatlan kíváncsiságáról szól, hanem arról a paradoxonról is, hogy minden utazás magában hordozza az elkerülhetetlen visszatérés, vagy épp a végső eltűnés lehetőségét.

(Kovács Dalma)