YASUHIRO CHIDA: Space of Moment, 2022-2025
Installáció (fa, gumi, műanyag, fém, víz, szivattyú, mélynyomó, hangszórók, stroboszkóp)
Látványterv: Yasuhiro Chida; Filip kru: Fekete Zsolt, Kamarás Zsolt, Skublics Ádám
Az idő emberinél tágasabb dimenziói csak korlátozottan felfoghatóak az ember számára. A földtörténetnek az ember kialakulását megelőző több milliárd éves időtartamát, univerzumunk idejét, vagy akár az ezt megelőző vagy ezt követő időszakot sem tudjuk teljességében értelmezni, ahogy a végtelen fogalmát sem.
Yasuhiro Chida A pillanat tere című műve a végtelen lehetőségéből, valamint az idő az emberi elme számára nem felfogható tartományának érzékelhetővé tételének kérdésköréből indul ki. Az idő megnyújtása vagy kiterjesztése helyett azonban az idő emberi percepció számára már nem érzékelhető mértékű összesűrítésére tesz kísérletet. A művész feltételezése, hogy a pillanat ilyen apró részekre történő felszeletelése és az időtapasztalat kibillentése a tér egy másfajta tapasztalatához vezethet közelebb bennünket. „Ha megszűnik az idő, akkor csak a tér marad” – mondja.
A pillanat tere című műve a művész első önálló kiállítása után több mint húsz évvel – az eredeti mű továbbfejlesztett változataként – most látható másodszorra. Az installáció immerzív terébe lépve lebegő vízcseppeket látunk. Mintha megállt volna az idő, és az így esés közben megállított vízcseppek sokasága ráirányítja figyelmünket arra az űrre, ami betölti a szoba belső terét.
Chida installációja az emberi szem ún. tehetetlenségén alapul, tehát azon a jelenségen, hogy retinánk 0,1 másodpercig őrzi meg a fényt. Az ennél lassabban érkező képeket külön állóképeknek, az ennél gyorsabbakat pedig mozgóképnek érzékeljük. A vizet megvilágító stroboszkopikus lámpa fényének és az egész szerkezet rezgésének tűpontos összehangolásával a folyékony víz megfagy a pillanatban.
Chida művészeti gyakorlatában központi helyet foglalnak el a fény anyagként való használatának lehetőségei, a megfoghatatlan (folyékony, porózus stb.) anyagok beemelése, valamint az emberi percepció számára nem érzékelhető dimenziók kutatása. Az itt látható installáció kísérletet tesz arra, hogy a víz felületén megcsillanó fénypontok segítségével a tér és az idő olyan dimenzióit tegyék érzékelhetővé, melyek az emberi észlelésen kívül helyezkednek el.
(Szalai Borbála)