Laure Vigna üvegszobrait az az élet alakítja, amelyet magukban hordoznak. A Klein-kancsó – egy folytonos felületű, azaz külön belső és külső felület nélküli test – topológiáján alapuló fúvott üvegszobrok cianobaktérium-telepeknek adnak otthont.

A cianobaktériumok oxigént ürítenek, kétmilliárd évvel ezelőtt ők látták el a Föld légkörét oxigénnel. Szimbiotikus fúziójuk az eukariótákkal végül a fotoszintézisre képes növényi és algasejtek kifejlődéséhez vezetett.

A klímaváltozás miatt jelenleg elsősorban vízi ökoszisztémákban szaporodnak, de vulkanikus környezetben és a jégsapkákban is megtalálhatóak, mivel ellenállók az extrém élőhelyek körülményeivel szemben. Az ember élőhelyén ezek a szaporulatok, amelyek akár mérgezőek is lehetnek, főként a fejlődésükhöz szükséges feltételeket biztosító emberi jelenlétnek köszönhetően alakulnak ki, így a súlyosan szennyezett területek (például a műtrágyák és az intenzív monokultúrás gazdálkodás miatt magas nitráttartalmú talaj) indikátoraivá váltak.

A cianobaktériumok a világ legrégebbi baktériumai, amelyek szakadatlanul alkalmazkodnak a változásokhoz. Vigna művében ezek a baktériumok koágensként térnek vissza, fonalhálót képezve a szobrok üvegfelületén, amelyeket ezáltal belülről színeznek. Az üveg gazdaként működik, így együtt szimbiotikus egészet alkotnak. A holobiontra – a gazda és a benne vagy körülötte élő más fajok ökológiai egységére – utaló üvegszobrok a belső és a külső, az én és a másik közötti határt kérdőjelezik meg.

(Szalai Borbála)