Harrison Pearce Leömlő című műve a gép és az élő szervezet határán létezik. Ez a biológiai funkciókat imitáló kinetikus szobor egy pneumatikus rendszer segítségével lélegzik, pulzál és mozog. Ez a furcsa hibrid lény megkérdőjelezi az arról alkotott fogalmainkat, hogy mi tekinthető élőnek és mi mesterségesnek.

Pearce a gépek és az emberi testek közötti fogalmilag kusza viszonyrendszert vizsgálva olyan szobrokat hoz létre, amelyek mintha saját egyedi nyelvükön kommunikálnának. Az organikus formákat mechanikus alkatrészekkel ötvöző munkáival kétségbe vonja a természetes és mesterséges világok elkülönülésének gondolatát. Az anyagok saját történetüket mesélik el: a lágy szilikon bőrre és szövetekre emlékeztet, míg az alumínium és az acél a csontokhoz hasonló merev vázat képez. A pneumatikus rendszer tüdőként működik, életet lehelve a mechanikus lénybe, a LED-ek szívveréshez hasonlóan pulzálnak, a hangsugárzók pedig megszólaltatják a kinetikus szobrot.

A Leömlő sürgető ökológiai kérdéseket vet fel technológiai jövőnkkel kapcsolatban. A klímaváltozás és a környezeti katasztrófa fenyegetésének árnyékában Pearce az együttélés új formáit képzeli el. Kinetikus lényei arra hívják fel a figyelmet, hogy a jövőben talán újra kell gondolnunk a természetes és a mesterséges élet közötti határokat: az organikus formák és a mechanikus alkatrészek ötvözésével a természetes és a technológiai világ közötti kapcsolat új formáira tesznek javaslatot.

(Bencsik Barnabás)