Ez a videó a poszthumanista művészi pozíció példája: az emberközpontú perspektívák lebontásával feltárja az emberek, az állatok és a technológia közötti összetett kapcsolatrendszert. A Puerto Ricó-i Arecibo Obszervatóriumban felvett képsorokra épülő mű azzal foglalkozik, hogy miközben a világ legnagyobb rádióteleszkópja földönkívüli intelligens létformák után kutatott, a környező esőerdőben a súlyosan veszélyeztetett Puerto Ricó-i papagájok a kihalás szélére kerültek.

Az antropocentrikus gondolkodásmóddal szembehelyezkedő videó egy papagáj narrátor hangján kérdőjelezi meg az emberiség prioritásait: „Miért nem fontos nekik, hogy meghallgassanak minket?” E nézőpont alapjául a fajok közötti jelviszonyokat tanulmányozó bioszemiotika szolgál, amely szerint az emberi megértésen túl is létezik kommunikáció és intelligencia.

A művészek rávilágítanak a nem emberi szereplők hatóképességére, és a papagájt nem passzív szubjektumként, hanem a jelentésalkotás aktív résztvevőjeként mutatják be. Maga a teleszkóp is több lesz, mint tudományos eszköz: egyszerre testesíti meg az emberiség technológiai potenciálját és jelképezi a köztünk és a helyi ökoszisztémák között húzódó kommunikációs szakadékot.

A Puerto Rico gyarmati kontextusában értelmezendő mű azt kritizálja, hogy a globális tudományos projektek hajlamosak figyelmen kívül hagyni az őshonos életformákat. Az, hogy ezek a papagájok az erdőirtás miatt szinte teljesen a kihalás szélére kerültek, az az ember terjeszkedéséhez, és a technológiai fejlődéshez kapcsolódó környezeti pusztítás tágabb mintáit tükrözi.

Az ember és a nem emberi intelligencia közötti határokat elmosó videó arra hívja a nézőket, hogy gondolják át, mi is számít érdemi kommunikációnak, és ismerjék fel, hogy közös létezésünkben ezen a bolygón minden életforma összeköttetésben van egymással.

(Bencsik Barnabás)