Kell-e hang ahhoz, hogy észrevegyük a csendet?

Yasuhiro Chida művének kiindulópontja a japán Ma (間, rés, szünet, köztes tér) esztétika megközelítése, mely a köztesre, a szünetre, a negatív térre, a dolgok közötti semmire és a hangok közötti csendre koncentrál. Azokra nem hiányként, hanem pozitívumként tekint.

Chida költői és minimalista installációjában a fényes pillanatok közötti sötétségre helyezi a hangsúlyt. A kiállítótér plafonján egy apró vízcsepp látható, mely lassanként dagad, és amikor eléri a 0,04 millilitert, akkor a víz felületi feszültsége már nem képes ellenállni a gravitáció erejének, a vízcsepp pedig hirtelen lecsöppen. Az aláhulló vízcsepp egy fényponton esik át, és a találkozás pillanatában a vízcsepp így lencsévé és prizmává válik, és szétszórja a fényt a térben.

A japánkertek suikinkutsu (水琴窟) vízihárfájához hasonlóan, melynek hangját a bambuszrúdon végigfolyó, majd lecsöppenő vízcseppek adják, Chida művének központi elemét is a lassan felgyűlő és lecsöppenő vízcseppek váltakozása adja. A térben a látogató légzése lassanként és önkéntelenül felveszi a lehulló vízcseppek lassú, egyenletes ritmusát.

Szalai Borbála