Miként foglalhatja magában a tér és az idő egy kiragadott szelete a visszafordíthatatlan múlt és az elkerülhetetlen jövő lenyomatait?

A térbe lépve egy kiszáradt folyómedret láthatunk, melynek kiszikkadt, berepedezett felületén vízmértékek találhatók. Bár a vízmértékek elhelyezkedése véletlenszerűnek tűnik, közelebbről látható, hogy azok mind tökéletes vízszintben állnak, és ezzel kijelölik a már eltűnt folyó felszínének eredeti helyét. Semmit sem tudunk arról, hogy minek következtében száradhatott ki ez a folyó, hiánya azonban pregnánsan jelen van a térben. Ezt tovább erősíti a vízmértékek jelenléte, egyrészt mivel azok működési elve is a folyadék hiányán alapul – a folyadékban rekedt kis légbuborék pozíciója jelzi a horizontális állapotot –, másrészt mert a vízmértékek által kijelölt koordináták a hiány topográfiájának jelölőiként értelmezhetők.

Amit a térbe lépve láthatunk, az valami elmúltnak és visszafordíthatatlannak a lenyomata, amiben mégis jelen van a folyó vízfelszíne és az azt kiszárító napfény ereje. A mű statikus jellege ellenére egy folyamatról beszél, és kérdéseket tesz fel saját érzékelésünkkel kapcsolatban, azzal a céllal, hogy más szemmel tekinthessünk közös valóságunk kiszáradásban lévő lenyomataira.

Szalai Borbála