CSÁJI ATTILA

MűvészCSÁJI Attila: Himnusz a három számhoz (1969/1979/2019)

CSÁJI Attila

„A fény önmagában paradoxon, kettős természetű. De vajon nem ez a kettős természet az emberi lényeg hordozója is? Vajon ha a fénnyel foglalkozunk, nem önmagunkat tanulmányozzuk ismét?”

Himnusz a három számhoz (1969/1979/2019)

Lézerfény, szuperpozíciós mobil, fa posztamens

A nagyfokú rendezettséggel bíró és interferencia-képessége miatt médiumújító lehetőségeket rejtő, egyszerre monokromatikus és koherens fénysugár, a lézer grafikai eszközként hasznosul Csáji Attila kezében. Az itt bemutatott installáció a mérnöki-technicista gondolkodás intellektuális meghatározottságát és a művészet elvonatkoztatott nyelvén keresztül értelmezett világ költőiségét egyszerre jeleníti meg. Csáji művében a fény logikus és mágikus minőségének ambivalens kettőssége lép szintézisre egymással. A művész figyelme a heterogén elemek ötvözésére, két ellenpólus összebékítésére irányul. A mű dramaturgiája a geometriai testek statikus, a stabilitást hangsúlyozó, lezárt formája és a belőlük felszabadult, a spektrum színeire bontott, mozgó lézerfény képlékeny, puha és sejtelmes karakterében feszül. Csáji ihlető forrásai között találjuk Kállai Ernő A természet rejtett arca (1947) című könyvét, ami hitelt ad annak a meggyőződésének, hogy fellebbentse a fátylat a műszerek által feltárt világ rejtett struktúráiról és a művészet közvetítésével tegye láthatóvá és megtapasztalhatóvá a tudomány misztériumát. Az installáció címében a számok képzeletben utalnak azokra a személyes emlékekkel terhes összefüggésre, ami a holdra szállás műszaki-tudományos és kulturális jelentősége, a lézer szuperpozíciós formák megjelenítésére alkalmas technikájának szabadalma és az univerzumot alkotó alapformákként tekintett platonikus testek fénykinetikai felhasználása közötti dátumok között fennáll.

Bent Light VI. (1976)

Glass tube filled with gas, electrodes, light powder

The message of Attila Csáji’s neon objects lies in expanding the conceptual framework of reality and condensing it into a symbolic form. The experiments with fluorescent lighting express the idea of transposing the artist’s Sign-Grid paintings from 1967 to 1970 into a new medium. In his neon works the fracture of paint applied with a spatula or by hand is replaced by gestures articulated by light. In the organically shaped glass tubes with their calligraphic lines, the bright and intense colours, responsive to electromagnetic radiation, are filled with a previously unknown richness. In contrast to his contemporaries (e.g. Bruce Nauman, Dan Flavin, Keith Sonnier), Csáji, who created his first neon sculptures in the mid-1970s, never admired the aesthetics of the new medium in itself, but was instead preoccupied with the duality of the corporeal and spiritual nature of light, and the depth of the associations projected into the patterns of nature.

Csáji Attila (1939, Szepsi) a magyar avantgárd művészet egyik úttörője, akinek gesztusfestészetében már az 1960-as évek közepén megjelent a képfelületet plasztikussá alakító fény drámai alkalmazása. A Központi Fizikai Kutató Intézetben elsőként kísérletezett a lézer, majd a hologram esztétikai lehetőségeivel. Később, az 1970-es évek végén kidolgozta a lézerfény szuperpozíciós transzformációjának képalkotásra való alkalmazását, amit az MIT ösztöndíjasaként fejlesztett tovább.

A FÉNY FORRADALMA KIÁLLÍTÁSMűvészek

KAPCSOLAT

NYITVATARTÁS

HELYSZÍN

SAJTÓ

AJÁNDÉKUTALVÁNYOK

IMPRESSZUM