A több fényforrásból való tárgyvilágítás, az árnyékok felfogása egy ernyőn, a tárgy és az árnyék együttes megjelenése különös áttetsző fényplasztikai újdonságot jelentettek. Az eredmény változékonyságát aztán csak fokozza, hogy más-más szögből szemlélheti ezeket, és bevetheti a szem korrekciós képességét. A fénnyel körüljárta az előtte lévő tárgyat, de annak a mozgás közben feltárulkozó dimenziói átmenetiek, folyamatosak és megragadhatatlanok. A fényvetítéssel rögzíthette ezeket az átmeneti dimenziókat, egymásra vetíthette és képzelettel összeköthette ezeket a látszólag képtelen fény-profilokat, vagy árnyékprofilokat. A tárgy valamennyi misztikus és gyakran érthetetlen fény-metszete a tárgyból és a megvilágítási eszközökből származik, ami így valamilyen előre megkonstruált helyzetre utal. A plasztikus realitás, a vetítés fény-árnyék realitása az áttetsző lemezeken az ismeretlen vizuális effektusoknak végtelen sorát segítette megfigyelni és leírni, az alakítás végtelen lehetőségét nyitotta meg előtte.

Ficzek ugyanazt a gondolatkört járja végig a legkülönfélébb eszközhasználattal, a különböző technikák együttes alkalmazása révén pedig munkáival kitágítja a megszokott műfaji kereteket, azokat meghaladva mindig valamifajta határterületen mozog nemcsak technikai, de szellemi értelemben is.

Az általa készített fotográfiák még olykor bemozdult és homályos voltukban is műveknek minősülnek, mert létükkel rögzítik azt a gondolatiságot, amelynek eredményeképpen létrejöttek. Egy nagyon sajátos autonóm szellemi produktum létrehozója, ahol az esztétikai minőség a művészet közegébe emeli a tartalmat. Az általa készült fotók nyomán grafikák, vászonra fújt festmények, és a síkból kitörő vászondomborítások, objektek vagy plasztikák jöttek létre. Ficzek Ferenc szerteágazó alkotótevékenységének esszenciájaként, mintegy annak összegzéseként pedig a Hátrahagyott kijáratok című mozgókép jött létre.

Ficzeket profi filmesként nem a mozgás, mozgatás újdonsága kerítette hatalmába, mint a filmezésbe vágó képzőművészekről oly sokan hiszik, hanem a legtöbb társművészhez hasonlóan, a sajátos koncentrálási lehetőségek csábították a filmhez. A sajátos szubsztancia összeállítása, a választás megnövekedett lehetőségei.

Ez az egymást termékenyítő örökváltás éppen abból fakadt, hogy elsődlegesen mániákus és nem médiumcentrikus alkotó volt. Ugyanazon gondolatok, elmélyültebb kidolgozása vitte újabb eszközökhöz és nem az új problémák.